Minden ami levendula! Ültetéstől a felhasználásig + receptek

Frissítve: 2025. július 24.

Egy illatos hobbi, amit nem lehet nem szeretni!

Kora nyári délután volt mikor egy stresszes nap után a munkából szinte robotpilóta üzemmódban vezettem a kis kocsimmal hazafelé.
Tekintetem az utat pásztázta majd hirtelen megakadt egy levendulamezőn. A lemenő nap fénye szinte bearanyozta a lágyan lengedező virágokat…
Igazán magam sem tudom miért, de megálltam…csak úgy az út szélén.

Friss, levendulaillatot hozott a szél, mélyet lélegeztem, és úgy éreztem, mintha egy kis időre minden lelassult volna körülöttem.
Csend volt, nyugalom, semmi különös, mégis jólesett ott lenni. Azt hiszem, ezek azok az apró pillanatok, amik hosszabb távon is hatással vannak ránk.

Pár évvel később aztán, amikor új házba költöztünk, a kert egy eldugott szegletében több levendulabokrot is észrevettem. Ezt igazán jó jelnek tartottam, és teljesen megörültem nekik.

Persze később azon morfondíroztam, hogy jó-jó szeretem az illatát, a színét, még az ízét is, de valójában semmit sem tudok erről a növényről.
Sem azt, hogy hogyan kell metszeni (kell egyáltalán?), mit szeret, mikor kell leszedni a virágát sem pedig azt, hogy mi mindenre lehet felhasználni, hiszen eddig legfeljebb illatpárnát vettem belőle a vásárokban, de ennél mélyebb kapcsolatba sosem kerültünk.

Összeköltöztünk. Ideje volt hát megismerkednünk egymással közelebbről is.

Nagyon szép levendula mező

Hogyan lett a levendulából szenvedély?

A levendula története egészen az ókorig nyúlik vissza , a rómaiak illatos fürdőikben szórták a virágát, a kolostori orvoslásban pedig gyógyító ereje miatt tartották nagy becsben.
Magyarországon a 20. század elején indult hódító útjára, amikor Bittera Gyula gyógynövényszakértő Tihanyban telepítette az első ültetvényeket.
Azóta a félsziget neve szinte egybeforrt a lila mezőkkel és a nyári levendulalázzal.

Ma már nemcsak illóolajként vagy párnácskában él tovább , sokaknál szenvedélyes hobbivá, sőt életstílussá nőtte ki magát.

Levendulás érdekességek

  • Egy-egy levendulatő akár 15-20 évig is elél megfelelő gondozás mellett.
  • A molyok valóban távol tartják magukat tőle.
  • A tihanyi levendulaolaj minősége nemzetközileg is elismert.
  • Szinte minden megyében található már szedd-magad levendulás program, különösen június közepétől július elejéig.

Ezért ültet (majdnem)mindenki levendulát – és te is így fogsz tenni

A levendula gondozása és feldolgozása nemcsak egy egyszerű tevékenység …  lelassít!  Keretet ad a napoknak, a heteknek, sőt az évszakoknak is.
A levendula virágzása izgalmas várakozással tölti meg a nyarat, a szedés és szárítás pedig olyan rituálé, ami egyszerre hasznos és gyógyító.
A termesztéshez pedig, nem kell rengeteg idő vagy föld … amit beleteszel, azt bőségesen visszakapod :  illatban, látványban, hangulatban.

A levendula apró örömökre tanít, és ez az, amiért annyian szenvedélyesen beleszeretnek!

Ezért vágj bele a levendulázásba, még ha csak egy balkonod van akkor is

Miért érdemes belevágni?

Mert a levendula nem kér sokat, cserébe sokat ad. Egy napfényes kis sarok, egy kis türelem, és máris úton vagy egy illatosabb, nyugodtabb élet felé. Nem kell hozzá különleges eszköz vagy komoly kertészeti előképzettség – kezdheted egy egyszerű palántával vagy elszórhatsz néhány magot ősszel, és dugványozhatsz is. A legjobb időpont az ültetésre a kora tavasz (március–április), a levendula pedig meghálálja a gondoskodást.

A jó vízelvezetés kulcsfontosságú: laza, meszes talajt szeret, és jobban tűri a szárazságot, mint a túl sok öntözést. Ha virágzás után visszavágod, még dúsabban fog növekedni.
Télen pedig ne ijedj meg, ha kissé kiszáradtnak tűnik – tavasszal újraéled, csak hagyj neki időt.

Levendula felhasználása

A levendula felhasználása  szinte végtelen, legyen szó olajról, teáról, szörpről, szappanról, házi fürdőgolyóról , vagy egy saját készítésű illatpárnáról.

Fajta neveBotanikai névVirág színeÜltetés idejeMetszés idejeKedvelt körülményekFelhasználás az életciklus szerint
Angol levendula (pl. Hidcote, Munstead)Lavandula angustifoliaMély lila / bíborMárcius–április vagy szeptemberNyár végén (virágzás után)Napfény, laza, meszes talaj, jó vízelvezetésBimbókorban: illóolaj lepárlásra ideális
Teljes virágzáskor: friss csokor, szárítás/préselés, szörp, tea
Virágzás után: dekoráció, illatpárna
Francia levendula (pl. Grosso, Provence)Lavandula x intermediaVilágosabb lilaMárcius–áprilisNyár végénMeleg, napos fekvés, kevés öntözésVirágzás idején: látványos dekoráció, illatcsokor
Szárított állapotban: potpourri, illatpárna
Fehér levendula (pl. Alba, Edelweiss)Lavandula angustifolia ‘Alba’FehérMárcius–április vagy szeptemberVirágzás után, július–augusztusUgyanaz, mint az angol levendulánálFriss virágként: esküvői dekoráció, különleges csokrok
Szárítva: kozmetikai célra (krémek, szappan), illatzsák
Hibrid levendulák (pl. Hidcote Giant, Grosso)Lavandula x intermediaHalvány lila, kékes árnyalatokMárcius–áprilisVirágzás után, augusztusSzáraz, napos hely, ritkább öntözés Fejlődéskor: dísznövényként erkélyen, kertben
Virágkorban: szappan, gyertya, párna, olaj alapanyag
Törpe levendulaLavandula angustifolia ‘Little Lady’Sötétlila, tömöttMárcius–áprilisJúlius–augusztusBalkonon, cserépben is jól nevelhetőVirágzás előtt: ajándékként cserepesen
Virágzás alatt: kis csokrok, illatdekoráció

 

Ne dobd ki a leveleit! – Így hasznosítsd a levendula zöldjét

A legtöbben csak a levendula virágát tartják értékesnek, pedig a levelek és zsenge hajtások is igazi kincsek – főleg frissen.
Bár enyhébb az illatuk, a jellegzetes aromát ezek is hordozzák, és rengetegféleképp használhatók.

Gasztronómiában például a friss levél remekül illik rozmaring helyett grillezett zöldségekhez, sültekhez vagy pácolt húsokhoz.
Apróra vágva salátákba, fűszervajba, sőt pesztóba is keverhető. Fontos, hogy mértékkel adagold, mert ha túltolod kesernyés ízt ad.

Lakásillatosításra is alkalmas. Friss levendulahajtást vízbe állítva, vagy egy csokorba kötve természetes illatosítóként működik a konyhában, fürdőben.

Szárítva a levelek felhasználhatók illatzsákba, párnatöltelékbe, főként más gyógynövényekkel keverve (pl. citromfű, kakukkfű).

Kertedben is jól jöhet, nem érdemes kidobni hiszen apróra vágva mulcs vagy komposzt is lehet belőle, illóolaj-tartalma miatt pedig néhány kerti kártevőt is gyönyörűen  távol tart.

Kinek való ez a hobbi?

A levendulázás azoknak szól, akik:

  • szeretik a növényeket,
  • szívesen alkotnak saját kézzel,
  • vágynak egy nyugtató, természetközeli elfoglaltságra.

Akár egy stresszes nap után keresel lelazulást, akár saját gyógyteákat, kozmetikumokat készítenél, a levendula remek társad lesz.

Nem kell hozzá kert: balkonon, ablakpárkányon vagy teraszon is könnyen megél (és jól is mutat), és nem követel napi gondoskodást , cserébe viszont hónapokon át örömöt ad illatban, látványban 🙂

 

Infuseolt levendula olaj, és sima levendula olaj
Infuseolt levendula olaj, és sima levendula olaj

 

Levendulaolaj készítés kezdőknek – útmutató, bevásárlólista, extra tippek

Levendula illóolaj vagy virágvíz (hidrolátum) otthoni készítése

A levendulából készült illóolaj és virágvíz sokoldalúan felhasználható a mindennapokban.

A levendulaolaj elsősorban nyugtató és lazító hatásáról ismert – alkalmazható bőrnyugtatásra, például rovarcsípés vagy leégés után, de segíthet az elalvásban is, ha néhány cseppet cseppentünk a párnánkra vagy fürdővízbe. Emellett aromalámpában vagy párologtatóban is használható, hogy megtöltse a teret egy kellemes, természetes illattal.

A virágvíz – vagy más néven hidrolátum – kíméletesebb, vizes alapú kivonat, amely kiváló arctonikként, frissítő permetként szolgálhat a meleg nyári napokon. Használható textilfrissítőként, például párnákra vagy ágyneműre permetezve, illetve fürdővízhez adva is, ha egy kis relaxációra vágyunk.

Kezdők számára a virágvíz – más néven hidrolátum – készítése a legideálisabb. Ez egy finom, enyhébb hatású, de mégis illatos kivonat, amely számos módon felhasználható:.
Illóolajat is lehet készíteni, de ez már komolyabb felszerelést igényel.

Házi virágvíz/hidrolátum készítés

Szükséges felszerelések:

  • 1 db nagy fazék (legalább 5 liter)
  • 1 db hőálló, lapos tál vagy üveg (a gyűjtéshez)
  • 1 db rács, edényalátét vagy gőzbetét
  • 1 db fedő (lehetőleg domború, fejjel lefelé ráhelyezve)
  • jég (zacskózott jég vagy fagyasztott tasak)
  • friss levendulavirág (min. 100–150 g)
  • víz (csapvíz is megfelelő)

Lépések:

  1. Helyezd a rácsot a fazék aljára, majd rá középre a hőálló tálat (ez gyűjti a desztillátumot).
  2. Szórd köré a levendulavirágokat.
  3. Önts annyi vizet, hogy a virágot ellepje, de a gyűjtőedényt ne.
  4. Tedd rá a fejjel lefelé fordított fedőt, és a tetejére a jeget.
  5. Lassú tűzön párold kb. 30–40 percig.

A középső tálba lecsöpögő folyadék lesz a levendulavíz, amely kis mennyiségű illóolajat is tartalmazhat.

Illóolaj készítése haladóknak

Levendulaolajat otthon is elő lehet állítani vízgőz-desztillációval, bár ez már egy kissebb felszerelést igényel, de nem kell egy full laboratóriumra gondlni.
A kivont illóolaj stresszcsökkentő, alvást segítő, gyulladáscsökkentő hatású, bőrápolásra is kiváló.

 

Szükséges alapfelszerelés:

  • Komplett desztilláló készülék (alembik vagy üveg lepárló szett –  pálinkafőzésnél is használatos eszköz)
  • Vízforraló vagy hőforrás (gáz/elektromos főzőlap)
  • Hidegvíz-csövek (spirál hűtéshez)
  • Hőálló gyűjtőedény
  • Sötétbarna cseppentős üveg (tároláshoz)
  • Levendulavirág (legalább 500–1000 g friss virág)

Lépések:

  1. Töltsd meg a lepárló alsó részét vízzel – A lepárló alsó tartályába tölts elegendő tiszta vizet, hogy főzés közben ne párologjon el túl hamar. Ez fog felforrni és gőzt képezni.
  2. Helyezd a levendulát a rácsos kosárba vagy gőztérbe – A friss levendulavirágot (virág és a vékonyabb hajtások is mehetnek) tedd a párologtató részbe úgy, hogy ne érje közvetlenül a víz.
    A cél, hogy csak a gőz járja át a növényt.
  3. Indítsd el a melegítést – Forrald fel a vizet alatta lassú, egyenletes hőmérsékleten. A keletkező vízgőz áthalad a levendulán, magával hozva az illóolajat.
  4. A gőz kondenzálása – A levendulás gőz a hűtőspirálba kerül, ahol hideg víz vagy jég segítségével lecsapódik. Az így kicsapódott folyadék egy keverék lesz: virágvíz mint a fenti esetben és illóolaj.
  5. A folyadék szétválasztása – Az olaj a legtöbb esetben felúszik a virágvíz felszínére, de néhány fajnál (és nem mindig tisztán) keveredhet is vele.
    Óvatosan kanalazd le, vagy használj olajleválasztó pipettát, ha van.
  6. Tárolás – Az illóolajat töltsd sötét üvegbe, lehetőleg cseppentős változatba, és tartsd sötét, hűvös helyen.
    A maradék virágvizet (hidrolátum) szintén érdemes sötét üvegbe tenni és hűtőben tárolni.

A házi virágvíz- és illóolaj-készítés során néhány fontos szabályt érdemes betartani. Először is, légy türelmes: körülbelül 100 gramm friss levendulavirágból mindössze néhány csepp illóolaj nyerhető,
bár a virágvíz mennyisége jóval nagyobb. Soha ne használj alumíniumedényt, mivel az reakcióba léphet az illó anyagokkal, és ezzel rontja a végeredmény minőségét.
A tisztaság is kulcsfontosságú – bármilyen szennyeződés tönkreteheti az egész kivonatot. Végül, a megfelelő tárolás meghosszabbítja a készítmény élettartamát: az illóolajat és virágvizet sötét, hűvös helyen tartsd. Az illóolaj jellemzően 6–12 hónapig, míg a virágvíz 3–6 hónapig őrzi meg minőségét.

Levendula tea – egy bögre nyugalom a kertből

Valamikor június derekán, amikor a kert illata úgy telítődik levendulával, hogy aa levegő is szinte már lila, eljön az a pillanat, amikor nem lehet tovább halogatni: le kell szedni a virágokat!!
És nem csak azért, mert így szokás, hanem mert tudod, ebből a virágból lesz majd az az esti tea, amit hosszú, fárasztó napok után kortyolgatsz csendben. Egy bögre béke.

Miért jó a levendula tea?

A szárított levendulavirágból készült tea :

  • Enyhíti a feszültséget, nyugtatja az idegrendszert
  • Segíti az emésztést, görcsoldó hatású
  • Megkönnyíti az elalvást, különösen lefekvés előtt fogyasztva
  • Enyhítheti a fejfájást, és még a puffadást is
  • Nem harsány vagy tolakodó ízű – inkább finom, csendes, ölelő. Egy bögre aromaterápia.

Mikor és hogyan kell szedni a levendulát teának?

  • A legjobb, ha a virágokat akkor szeded le, amikor még nem teljesen nyíltak ki , így lesz a legtöbb bennük az illóolaj.
  • Reggel szedd, amikor már felszáradt a harmat
  • Vágj le 10–15 cm hosszú virágos szárakat
  • Csak vegyszermentes növényt használj – különösen, ha teaként iszod!

Szárítás – a levendula tea titkos előkészülete

Ha nemcsak most innál belőle, hanem télen is, akkor mindenképp szárítsd meg!

  • Köss kis csokrokat (5–10 szál/csokor)
  • Akaszd fejjel lefelé, árnyékos, jól szellőző helyre
  • Várj 7–14 napot – akkor jó, ha zizeg és morzsolható
  • Ne szárítsd tűző napon mert kifakul,  az illóolaj elvész és oda a varázs.

Levendula helyes tárolása, hogy a nyugalom sokáig tartson

  • Légmentesen záródó üvegbe vagy fém dobozba tedd
  • Hűvös, fénytől védett helyen tárold
  • Ne morzsold túl finomra – gyorsabban veszíti el az aromáját

És akkor jöjjön a bevállt tea receptem

Hozzávalók (1 csésze):

  • 1–2 teáskanál szárított levendulavirág (vagy 1–2 friss virágos szár)
  • 2,5–3 dl forrásban lévő víz

Elkészítés:

  • Öntsd le a virágokat forró vízzel
  • Fedd le, hagyd állni 6–8 percig
  • Szűrd le, és ízesítsd ízlés szerint , natúr, mézzel vagy citrommal

Levendula szörp, poháraban, díszítéssel
Levendulaszörp házilag – amikor a kerted illata pohárba költözik

Levendulából nemcsak illatzsákot varrunk 🙂 – készülhet belőle szörp, limonádé, lekvár, fagylalt, sőt, fűszerként is megállja a helyét egy kreatív konyhában. De óvatosan bánj vele: ha túl sokat használsz, a desszert könnyen átvált levendulás szappanízbe.
Viszont ha jól eltalálod az arányokat, egy csipetnyi levendula is elég, hogy egy egyszerű limonádéból elegáns kerti party-ital, vagy egy sima kekszből illatos kis meglepetés váljon.

Hozzávalók:

  • 1 liter víz
  • 1 kg kristálycukor
  • 2 marék friss, vagy 1 marék szárított levendulavirág
  • 1 citrom leve és reszelt héja (lehetőleg kezeletlen héjú bio citrom)

Elkészítés lépésről lépésre:

  1. Forrald fel a vizet a cukorral egy nagyobb lábasban, amíg teljesen fel nem oldódik.
  2. Add hozzá a citrom levét és héját, majd keverd össze.
  3. Vedd le a tűzről, és szórd bele a levendulavirágot.
  4. Fedd le, és hagyd állni 24 órán keresztül szobahőmérsékleten.
  5. Másnap szűrd le (sűrű szűrőn vagy textilen keresztül).
  6. Töltsd tiszta, csírátlanított üvegekbe.
  7. Hűtőben tartva kb. 2 hétig eláll.
  8. Dunsztolással (forró üvegbe töltés + száraz dunszt) akár több hónapig is megőrzi az aromáját.

Pro tipp :  Fogyaszthatod ásványvízzel, limonádéban, vagy pezsgőhöz keverve is. Ha mélyebb színt szeretnél, 1-2 szál hibiszkuszt is adhatsz hozzá az áztatás során mert szép rózsaszínes árnyalatot ad.

Levendulás limonádé

Egyik kedvencem, különösen jól jön forró napokon. Friss, virágos és üdítő – akár vendégvárónak is tökéletes.

Hozzávalók:

  • 1 liter hideg víz (szódával is kipróbálhatod)
  • 1 citrom leve
  • 2 evőkanál levendulaszörp, vagy:
  • 1 teáskanál szárított levendulavirág + 1–2 evőkanál méz
  • Jégkocka, citromkarika, mentalevél – a díszítéshez

Elkészítés lépésről lépésre:

  1. Keverd össze a hideg vizet a citromlével és a levendulaszörppel.
  2. Ha szárított levendulát használsz:
  3. Add hozzá a virágot a mézzel együtt.
  4. Hagyd állni 10 percig, majd szűrd le.
  5. Töltsd pohárba, és díszítsd jégkockával, citromkarikával és mentalevéllel.
  6. Azonnal tálald – vagy hűtsd be, és kínáld piknikhez, vagy csak magadnak.

 

Levendulalekvár – alma és virág találkozása az üvegben

Egy különleges, mégis egyszerű lekvár, amelyben az alma természetes édessége és a levendula finom aromája ölelkezik össze.
Nem túl édes, nem túl virágos – pont annyira különleges, hogy reggelik és sütemények mellé is igazi kedvenc legyen.

Hozzávalók (kb. 3 kis üveghez):

  • 1 kg alma (hámozva, kimagozva, felkockázva)
  • 2–3 evőkanál frissen facsart citromlé
  • 20–30 g pektin vagy 1:2 lekvárzselésítő cukor
  • 2 evőkanál szárított levendulavirág (vagy 1 evőkanál friss, apróra vágva)

Elkészítés lépésről lépésre:

  1. Főzd puhára az almát a citromlével egy nagyobb lábasban, közepes lángon.
  2. Botmixerrel pépesítsd, amíg sima állagot nem kapsz.
  3. Add hozzá a levendulát és a pektint vagy zselésítőt.
  4. Lassan forrald tovább még 5–10 percig, hogy jól összeérjenek az ízek.
  5. Töltsd üvegekbe a forró lekvárt, zárd le jól, majd állítsd fejre 5 percre.
  6. Dunsztold szárazon (takarók között), vagy hűlés után tartsd hűtőben.

Tipp : Ha gyerekeknek is készül, a levendula mennyiségét felezd, vagy egy teatojásba zárva áztasd csak bele pár percre. Így megmarad az illat, de nem lesz túl domináns az íz.

Levendulás fagyi

Levendulás fagylalt

A levendula nemcsak a kertedet illatosítja, de fagyiban is varázslatos. Kétféle receptetet hoztam : egy tejszínes, krémes klasszikust, amit fagyigép nélkül is elkészíthetsz, és egy villámgyors, vegán verziót, banánalappal.

Klasszikus tejszínes levendulafagyi (fagyigép nélkül)

Hozzávalók (2–3 adaghoz):

  • 2 dl habtejszín
  • 1 dl tej
  • 3 evőkanál méz (vagy ízlés szerint)
  • 1 evőkanál szárított levendulavirág

Elkészítés:

  1. Forrald fel a tejet, majd vedd le a tűzről.
  2. Szórd bele a levendulát, fedd le, és hagyd áztatni 10–15 percig.
  3. Szűrd le, keverd hozzá a mézet, és hűtsd le teljesen.
  4. Add hozzá a hideg tejszínt, jól keverd össze.
  5. Tedd fagyasztóba, és 30 percenként keverd át villával vagy botmixerrel kb. 3–4 órán át, amíg krémes állagú lesz.

Tipp: tálalás előtt hagyd kicsit kiengedni, a virágíz akkor érvényesül a legjobban.

Villámgyors vegán levendulás fagyi (banán alapon)

Hozzávalók (1–2 adaghoz):

  • 2 érett, karikázott, fagyasztott banán
  • 1 teáskanál levendulaszörp, vagy egy csipet őrölt levendulavirág
  • (opcionálisan: 1–2 evőkanál növényi tej vagy kókuszkrém a krémesebb állagért)

Elkészítés:

  1. Dobd a fagyott banánkarikákat egy aprítógépbe vagy turmixba.
  2. Add hozzá a levendulát (vagy szörpöt), és turmixold krémesre.
  3. Azonnal fogyasztható – vagy visszateheted 10–20 percre a fagyasztóba, ha keményebb állagot szeretnél.

Vegán, gluténmentes, tejmentes, és 5 perc alatt kész – ideális gyors desszert a forró napokra!

Tálalási ötlet: szórd meg ehető virágszirmokkal, citromhéjjal vagy egy kevés mézes granolával.

Levendulás fűszerkeverék – sósan vagy édesen?

Karakteres, fűszeres aromájával különleges ízt adhat ételeknek is. Két egyszerű, de látványos ötlet következik:

Levendulás só – grillezéshez, húsokhoz, zöldségekhez

Hozzávalók:

  • 3 evőkanál tengeri só (vagy Himalája só)
  • 1 teáskanál szárított levendulavirág

Elkészítés:

  1. Tedd a sót és a levendulát mozsárba vagy aprítógépbe.
  2. Őröld vagy zúzd össze, míg finom, illatos keveréket kapsz.
  3. Tárold jól záródó üvegben – sültek, krumpli, grillezett sajt vagy hal mellé különleges kiegészítő.

Levendulás cukor – süteményekhez

Hozzávalók:

  • 5 evőkanál kristálycukor
  • 1 teáskanál szárított levendula

Elkészítés:

  1. Keverd össze a cukrot és a levendulát.
  2. Tedd zárható üvegbe, és hagyd érlelődni legalább 1 hétig.
  3. Ezután szitáld át, és használd teához, linzerhez, vaníliás süteményekhez vagy akár sima limonádébaLevendulas krem

Levendulás kenőcs készítése házilag

A levendula nemcsak illatos párnákban vagy teában működik jól, hanem kenőcs formájában is igazi jolly joker. A házi levendulás krémek egyszerre nyugtatják a bőrt és a lelket, és még csak bonyolult felszerelés sem kell hozzájuk.

Ez a gyógynövényes kenőcs:

  • Enyhíti a bőrirritációt, csípéseket, kisebb hámsérüléseket
  • Puhítja a száraz, repedezett bőrt
  • Stresszoldó, relaxáló hatású
  • Aromaterápiás céllal is használható (pl. halántékra kenve)

Ráadásul inhalálásra is alkalmas, például megfázásos időszakban: ha mellkasra kened, vagy forró vízbe teszed, enyhítheti a légúti panaszokat.

Ha először próbálkozol, ne aggódj: a levendulás kenőcs készítése kezdőknek is kiváló projekt. Fontos viszont, hogy:

  • csak természetes, bőrbarát alapanyagokat használj,
  • gyógyszertári minőségű olajakat és viaszokat válassz
 Hozzávalók (kb. 50 ml krémhez):
HozzávalóMennyiségHol szerezhető be?
Sheavaj (finomítatlan)30 g (2 evőkanál)Biobolt, herbárium, webshop
Kókuszolaj (szűz)15 g (1 evőkanál)Élelmiszerbolt, drogéria
Levendula illóolaj8–10 cseppPatika, biobolt, webáruház

 

Elkészítés lépésről lépésre:

  • Olvaszd fel vízgőz felett a sheavajat és a kókuszolajat egy hőálló edényben.
  • Ha homogén, vegyél le a tűzről, és hagyd kicsit hűlni (de ne dermedjen meg).
  • Cseppentsd bele a levendula illóolajat, majd keverd át alaposan.
  • Öntsd a keveréket egy tiszta, zárható tégelybe.
  • Hagyd teljesen kihűlni, majd zárd le és címkézd fel.

Összegzés – Egy növény, ezer lehetőség

A levendula nemcsak illatos, szép és sokoldalú, de nevelni csúcszszuper érzés. Akár egyetlen cseréppel nevelsz az erkélyen, akár egy kis levendulakertet álmodsz meg a kert végébe jól fogsz járni.

Szedd, szárítsd, főzd, keverd, öntsd, kend, és a legjobb benne? Nem kell hozzá profi kertésznek vagy kézművesnek lenned , bőven elég, ha szereted az illatát és van benned egy kis kíváncsiság.

A levendula világa tárt karokkal vár 🙁 ha élhetek ezzel a képzavarral 😀 )  teával, szörppel, illóolajjal, saját készítésű kenőccsel vagy egy maréknyi nyugalmat hozó illatpárnával.

“Minden ami levendula! Ültetéstől a felhasználásig + receptek” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!